Borsós csirkebrassói

A Nosaltyn láttam ezt a receptet, gondoltam, megosztom veletek.

Egy könnyed és finom étel ebédre, vagy vacsorára.

 

Borsós csirke brassói recept

Évi néni szakácsunk receptje:"Gyorsan kellett valamit főznöm, amit mindannyian megeszünk. Ez sokszor probléma nálunk, mert a fiam igen válogatós."https://www.nosalty.hu/recept/borsos-csirke-brassoi

Közzétette: Nosalty – 2019. október 10., csütörtök

 

Elkészítése:

  1. Az apróra felkockázott hagymát kevés olajon megpároljuk, hozzáadjuk a fokhagymát is.
  2. A csirkemellet egyforma kockákra vágjuk. A piruló hagymához adjuk, sózzuk, borsozzuk és addig sütjük, míg kifehéredik a hús.
  3. Közben felaprítjuk a paprikát. A paradicsomot egy pillanatra forró vízbe dobjuk, majd utána lehúzzuk róla a héját. Azt is felkockázzuk, a húshoz adjuk. Fedő alatt közepes lángon 7-8 percig pároljuk.
  4. Mikor puhul, hozzáadjuk a borsót, amivel további 3 percig pároljuk az ételt.
  1. Közben a burgonyát megtisztítjuk, nagyobb kockákra felvágjuk, megmossuk, majd szárazra töröljük.
  2. Olajban aranybarnára sütjük, s aztán konyhai törlőn leitatjuk a felesleges olajat.
  3. Majd egy nagy tálban a ragut a krumplira öntjük és elkeverjük vele.

Forrás: https://www.nosalty.hu/recept/borsos-csirke-brassoi?fbclid=IwAR27OfudGVev-RQpQVNnhWzVUIH9K3-g3pGjuJdVsQf1Rzn7xtDDL-jEzHs

  • Share on Tumblr
Facebooktwitterredditpinterestby feather
Facebooktwitterby feather

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..