Kezdő és gyakorló háziasszonyoknak is hasznos tanács lehet a vasárnapi tyúkhúsleveshez.
A következő praktikákkal biztos sikere lesz a levesnek.
- Hús
Válasszunk kukoricán nevelt tyúkot. Nem fontos az egész tyúkot a levesbe megfőzni elég az is, ha a szárnyakat, nyakat far-hátat, lábakat, mellcsontot bőrrel és a kifélézett comb csontjait használjuk fel.
- Víz
Mindig hideg vízben tegyük fel a húst, lehetőleg egy nagyobb fazékban. Főzés közben egy teaszűrővel folyamatosan szedjük le a habot. Érdemes erre egy külön szűrőt használni.
- Fűszerezés
A sót csak akkor adjuk a léhez, ha már egyszer lehaboztuk. kb. egy 5 literes fazékhoz 3 teáskanál sót kell tenni. A sóval is hagyjuk 5 percig nagy lángon főni a levest. Ez alatt mindent, ami nem bele való, ki fogja habozni. Ekkor újra szedjük le a habot, majd fél óráig hagyjuk kis lángon főni a húst.
- Zöldségek
Fél óra elteltével tegyük bele csak a zöldségeket. 3 nagyobb, vagy 4-5 kisebb sárgarépát, 2 petrezselyemgyökeret, 1 kisebb zellert, 1 paradicsomot, 1 paprikát, fél hagymát, (elég csak a hagyma legfelső héját leszedni, így szép szint is ad a levesünknek) 1 gerezd fokhagymát. Ha van gyenge kelkáposztalevelünk, kelbimbónk, vagy karfiolunk, akkor ezekből is tehetünk bele, de csak a főzés vége felé. Ízlés szerint egy evőkanál házi vegetát is tehetünk bele (ha teatojásba tesszük, akkor csak az íze fő bele).
- Főzési idő
A jó húslevest 4-5 órán keresztül nagyon kicsi lángon, gyöngyözve kell főzni. Ha így készítjük a levest nem is kell leszűrnünk és nagyon ízletes is lesz.








Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.