Hozzávalók:
Tészta
- 1 1/2 pohár őrölt kókuszreszelék (2 dl-es pohárral mérve)
- 3/4 pohár zabliszt (mandula liszt)
- 4 evőkanál eritrit
- 1/2 csomag sütőpor
- 3/4 pohár olvasztott kókuszolaj
- 3 drb tojás
- 1 evőkanál vanília esszencia
- 60-70 dkg cseresznye (magozott), de próbálkozhatunk egyéb idény gyümölccsel is.
Öntet:
- 1/2 doboz kókusztejszín
- 2 drb tojás
- 1 evőkanál eritrit
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Tegyük a tészta hozzávalóit egy tálba és dolgozzuk össze robotgéppel alaposan. Majd béleljünk ki egy pitesütőt sütőpapírral. A tésztát simítsuk bele egyenletesen a formába és a kimagozott cseresznyét (gyümölcsöt) tegyük a tetejére úgy, hogy elfedje teljesen a tésztát. Nem baj, ha kicsi levet enged, így legalább nem lesz száraz a piskóta.
180 fokra előmelegített sütőbe 45 percig süssük.
Amíg sül a pite, készítsük el az öntetet. keverjük össze a hozzávalókat, majd ha letelt a negyvenöt perc, vegyük ki a pitét és öntsük rá a kókusztejszínes öntetet, Tegyük vissza még egy rövid időre addig, amíg az önteten is látszik, hogy átsült. Ha elkészült, várjunk addig, míg kihűl, vegyük ki a pitesütőből és már fogyasztható is.
Hogyan illeszthető a zabpehely a paleodiétába?. Itt a válasz:
A zabpehely, zabliszt megtűrt a paleodiétában, amiatt, mert ez is lassan felszívódó szénhidrát. A zab is gluténmentes gabona, csak a feldolgozás során kerülhet bele glutén úgy, hogy előtte búzát őröltek az őrlőgéppel. Ezért nem sorolják a paleolisztek közzé, de kompromisszumként mégis felhasználható. Külföldön könnyen beszerezhető és nem is olyan borsos áron, mint nálunk a gluténmentes zabpehely.








Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.