Ha a szemünk alatt szarkalábak, sötét karikák, netán hatalmas táskák jelentek meg,ne essünk kétségbe, mert van egy remek házi szer, amivel könnyedén eltüntethetjük őket.
Mint tudjuk, a szem körüli bőrünk az arcunk legérzékenyebb része. A stresszes életmód, az elégtelen táplálkozás és az elégtelen alvás mind-mind meglátszik a szemünk környékén.
Éppen ezért fontos, hogy szemkörnyékünk bőrét megfelelően tápláljuk. A gyógyszertárakban, drogériákban számtalan szemránckrém kapható, de természetes összetevőkből házilag is elkészíthető a kávés krém, amely nagyon hatásos a szem alatti táskák, sötét foltok és a korai ráncokkal szemben, úgy hogy fiatalítja, táplálja az igénybe vett bőrt.
Az egyik legegyszerűbb tipp:
A megmaradt kihűlt kávét ne dobjuk ki, mert szinte csodát tesz. Bátran használhatjuk fel a szemkörnyék ápolására. Mártsunk két vattakorongot a hideg kávéba és 10 percre tegyük a szemünkre.
A másik tipp a kávéolaj készítése:
Hozzávalók:
- 3 evőkanál őrölt kávé (45 gr)
- 120 ml olívaolaj
Kis lángon kezdjük el melegíteni az olívaolajat és amikor forró, adjuk hozzá az őrölt kávét. Szobahőmérsékleten hagyjuk pihenni egy éjszakát, majd szűrjük le és tegyük a kész kávéolajat egy kis tégelybe. Tartsuk száraz, hűvös helyen.
A harmadik tippként készítsük el a szemápoló csodakrémet:
Ennek elkészítése kicsit hosszabb időt vesz igénybe, de megéri a fáradozást, mert ütős krémet kapunk, amely 6-12 hónapig is eláll.
Hozzávalók:
- 1 evőkanál (15 ml) kávéolaj,
- 1 evőkanál (15 ml) kakaóvaj,
- 1,5 evőkanál (21 ml) sheavaj,
- 1,5 teáskanál (7 ml) csipkebogyóolaj,
- 1,5 teáskanál (7 ml) jojobaolaj,
- 5 csepp levendula illóolaj,
- 5 csepp kamilla illóolaj
Egy tálkába tegyük a sheavajat és kakaóvajat, majd vízfürdő felett állandó kevergetés mellett olvasszuk egybe a két összetevőt. Majd vegyük le a gőzről és keverjük hozzá a kávét, jojobát és a csipkebogyóolajat. Amikor egyenletessé vált, keverjük hozzá a levendula és kamilla illóolajat és ezzel is keverjük el alaposan, majd tegyük egy légmentesen záródó, átlátszó üvegcsébe. Tartsuk száraz, hűvös helyen.
Így használjuk:
Tisztítsuk meg alaposan arcbőrünket és ezután masszírozzuk be a szem körüli bőrbe.
Még egy tipp:
A megmaradt kávéolajat felhasználhatjuk a narancsbőr elleni küzdelemhez is, mert a koffein serkenti a nyirokkeringést, ezáltal csökkenti a cellulitot.







