Mindannyian ismerjük a vásárokból, fesztiválokról ezt az ételt. Langalló, vagy kenyérlángos. Persze sokat számít a környezet, amikor és ahol elfogyasztjuk, de azért elkészíthetjük otthon is egy-egy vacsorára, vagy „bulis” alkalomra. Megosztok most itt egy receptet a receptneked.hu-tól, amit én is el szoktam készíteni alkalomadtán 🙂
Hozzávalók:
2 tepsi lángoshoz
1 kg burgonya
1 kg finomliszt
kis kanál kristálycukor (az élesztő felfuttatásához)
50 g. élesztő
2 dl. tej
100 g. étolaj
1 teáskanál só
víz
A feltéthez:
tejföl ízlés szerint
5 – 6 fej lila hagyma
125 g kockázott bacon, (esetleg ugyanennyi reszelt párizsi)
800 g reszelt sajt (trappista)
+ étolaj a tepsi kikenéséhez
Elkészítése:
A burgonyákat meghámozzuk, kockákra vágjuk, majd enyhén sós vízben megfőzzük. Amikor megfőtt, krumplitörővel összetörjük. Az élesztőt közben enyhén cukrozott langyos tejben felfuttatjuk.
Nagyobb keverőtálban az összetört burgonyával elkeverjük a lisztet, a felfuttatott élesztőt, kis pohárnyi étolajat, és 5 – 6 dl. vizet. Összegyúrjuk annyira, hogy laza tésztát kapjunk.
Ezután, fél óráig konyharuhával letakarva kelesztjük a tésztát. Tepsibe sütőpapírt terítünk, melyet le is olajozunk.
Erre terítjük a tészta egyik felét, amelynek a széleit, és az oldalait a tepsi méretére simítjuk, és eligazgatjuk benne. 220°-os előmelegített sütőben elősütjük 15 percig.
Mivel egyszerre két tepsivel dolgoztunk, a megmaradt tésztával ugyanígy jártunk el.
Közben előkészítjük a feltéteket. Szeletelt bacont, vagy kockázottat, reszelt párizsit, reszelt sajtot, karikára vágott lila hagymát, esetleg házikolbászt, de mindenkinek lehet saját kedvenc összeállítása, fűszerezése.
Amikor a tészta félig megsült, tetejét megkenjük tejföllel, ízlés szerinti vastagságban, majd az előkészített feltéteket (bacon, reszelt párizsi, lila hagyma) elterítjük rajta egyenletesen.
Tetejét megszórjuk reszelt sajttal, és mehet vissza a sütőbe. A tepsiket időnként ellenőrizzük, ha szükséges fordítsuk, cseréljük meg, az egyenletes pirulás érdekében. Újabb 15 perc alatt saját sütőnkben készre sült.








Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.