Sue vacsorája

posted in: Egyéb, Receptek | 0

Majdnem minden este nézem az Élet a fagypont alatt című sorozatot. Nem tagadom, imádom. Egyik este Sue érdekes vacsorát csinált, egy serpenyős almás áfonyás húst. Nos, ezt próbáltam rekonstruálni a napokban én is. Igaz ő caribou-hússal, meg lazaccal csinálta. Én csirkemellel, vagy mint most busa-szeletekkel. Most ezt osztom meg veletek, mert aki szereti a különleges, savanykás-édes ízeket, annak ez igen csak csemege lesz. 🙂
Szóval a Lidlben általában lehet kapni kis dobozban áfonyát. Nem olcsó, de megéri. Kb. elég lesz a fele, a másik felét pedig el lehet csipegetni majd.
Tehát az én receptem a következő:
A csirkemellet, vagy busa-szeleteket sózzuk meg, esetleg ízlés szerint borsozzuk meg és tegyük kicsit a hűtőbe legalább egy órára, hogy érjenek meg az ízek. Az almákat (kb 3-4 db, én zöld almát vettem most) vagdaljuk fel kis szeletekre. Én olyan brassóis nagyságú kockákra vágtam.
Ezután fél vajat olvasszunk meg egy nagyobb serpenyőben, majd tegyük rá az almákat, aztán pedig az áfonyákat. Próbáljuk kicsit szétnyomkodni az áfonyákat, hogy kijöjjön a leve és keverjük össze az egészet, hogy kicsit vörös legyen minden. Csináljunk a serpenyőben üres helyet és helyezzük bele a húsainkat, vagy a halat. Közepes lángon időnként két falapáttal keverjük meg a cuccot, hogy minden átvegye az összetevők ízét. Ha hallal csináljuk, akkor természetesen óvatosabban bánjunk, azt jól gondoljuk át előtte 🙂 mert a hal előbb átsül és könnyen szétesik mozgatásra. Az almának kb 30 perc kell, így osszuk be az időnket.

 

A sütés megkezdése előtt.

 

 

 

 

 

Nekem nagyon bejött ez a savanykás-édes ízű sült alma a hús mellé. Méltó alternatívája a rízsnek, krumplinak.
Természetesen, ízlés szerint lehet még kicsit csiszolgatni az ízeket (fahéj, massala, stb. ki mit szeret).

Jó étvágyat!

  • Share on Tumblr
Facebooktwitterredditpinterestby feather
Facebooktwitterby feather

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .