Miért is van egy kis pohár víz a kávé mellett

posted in: Egyéb | 0

A jobb kávézókban szinte biztos, hogy a kávénk mellé kapunk egy pohárka vizet is.

Hogy miért? Most megtudhatjuk.

Ha visszatekintünk a történelemben és körül nézünk kicsit a világban, hogy hogyan alakult ki a kávé és a víz párhuzamos fogyasztásának hagyománya, egészen 1665-ig Ausztriába kell visszautaznunk, mert itt javasolták először a szakértők, hogy a kávét egy pohár vízzel szervírozzák. Mára már egyértelmű és szinte minden kávézóban vízzel szolgálják fel a kávét, amit szinte mindenki kávézás után fogyaszt el.

Nem teljesen egyértelmű, hogy a vizet a kávé előtt, vagy után igyuk meg.

Hogy mi szól, az “előtte” mellett?

A kávészakértők szerint egyértelműen kötelező a kávé előtt egy pohárka vizet inni, ugyanis az espresso fogyasztási értéke így az igazi.

A vízzel jól tudjuk “semlegesíteni” a nyelvünkön lévő ízlelőbimbókat az intenzív ízektől és élvezetesebbé tehetjük a kávé ízét. Az olaszok szerint 15 percig marad a nyelvünkön a tökéletesen elkészített kávé íze, amennyiben tisztán isszuk.

És az “utána” mellett?

A kávébab kérge koffeint tartalmaz, amely mint tudjuk élénkítő hatású. A kávébab belsejében egy másik alkaloida is található: a teobromin. Amint elfogyasztjuk a kávét, mind a két alkaloida behatol a szervezetünkbe, de nem egy időben fejtik ki hatásukat.

Először a koffein fejti ki a hatást, ami a tonizáló hatást okozza, majd 25-30 perc elteltével kezd el hatni a teobromin. A koffein hatására összehúzódnak a vérerek, a vérnyomásunk megemelkedik, és emellett még van egy enyhe vízhajtó hatása is. Kb fél óra elteltével furcsa álmosság tör ránk. Ez annak köszönhető, hogy a teobromin hatására a vérnyomásunk csökken és a veseműködésünk pedig emelkedik. Ha szeretnénk ezeket a tüneteket elkerülni érdemes kávézás után elfogyasztani egy pohár vizet.

Ha valódi kávészakértőnek szeretnénk tűnni és a kávé karakteres ízét minél inkább kiszeretnénk élvezni, akkor a vizet kávézás előtt kell elfogyasztanunk, de természetesen mindenki eldöntheti, hogy mikor esik jobban a víz, előtte, avagy utána.

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmailby feather

Leave a Reply